Pályázati felhívás
Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. április 19-én pályázatot hirdet a költségvetésben meghatározott keretösszeg terhére államháztartáson kívüli szervezetek támogatására.
A támogatás célja:
Az Önkormányzat és a szervezetek együttműködésének elősegítése, ezáltal az erőforrások összegzése, a Képviselő-testület által az éves költségvetési koncepcióban megfogalmazott célok színvonalas megvalósítása.
I. A pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be az a bejegyzett, Jakabszállás székhellyel/telephellyel rendelkező államháztartáson kívüli szervezet, amely megfelel a II. pontban foglalt feltételeknek.
II. Pályázati feltételek:
(1) Az az I. pontban meghatározott szervezet pályázhat, amelynek célja:
a.) hogy a sport, egészségmegőrzés területén lehetőséget biztosít a település lakosai számára az aktív, egészségtudatos életmódra, sportrendezvények tartására,
b.) hogy a kultúra, faluszépítés területén biztosítsa az öntevékeny, önképző tanulási lehetőségek segítését, környezetkultúra javítását, ünnepek kultúrájának gondozását, amatőr alkotó közösségek tevékenységének támogatását,
c.) a helyi idegenforgalom fejlesztése,
d.) közrend, közbiztonság védelme.
(2) Támogatásban az a szervezet részesülhet, aki
a.) igazolja, hogy az elmúlt évben közreműködött a település önkormányzati kezdeményezésű rendezvényének lebonyolításában, a tevékenységet saját tagjain kívül álló, a településen élő ill. ide látogató személyek érdekében és javára végezte, és
b.) pályázatában megjelölt, a (1) pontban felsorolt cél megvalósítását adott évben vállalja,
c.) új szervezet esetében nyilatkozhat arról, mely rendezvény megvalósításában kíván segítséget nyújtani.
(3) A pályázat kiírója a célra rendelkezésre álló összeg felosztásánál figyelembe veszi a (2) bekezdésben foglalt feltételek megvalósulásának gyakoriságát és a szervezet aktív tagjainak létszámát.
III. Támogatás formája:
Vissza nem térítendő támogatás
IV. Támogatás mértéke:
A pályázatban megjelölt megvalósítási összeg maximum 50-80 %-a
V. Önerő mértéke:
50-20 % (ha köt ki önerőt a kiíró)
A pályázónak a pályázat benyújtásakor nyilatkozni kell az önerő meglétéről. Az önerő természetbeni felajánlás is lehet, de annak forintban kifejezhetőnek kell lenni.
VI. A pályázat benyújtásának módja, határideje:
2022. április 19-étől számított 10 naptári napon belül, legkésőbb 2022. április 29-én 12:00-ig személyesen
VII. A pályázat elbírálása, döntés határideje:
a pályázat beadási határidejét követőn 30 napon belül.
VIII. Támogatási szerződés megkötése, a pénzeszközök átadása:
egyeztetett időpontokban, de minimum két részletben
IX. Elszámolás a támogatással
A kapott támogatással a támogatott szervezet legkésőbb a következő költségvetési év január 31-ig köteles elszámolni a Támogatási Szerződésben megadott formában. Ha nincs az elszámolás időben benyújtva, akkor a támogatás igénylését figyelmen kívül kell hagyni!
https://or.njt.hu/onkormanyzati-rendelet/30596