Imre Károly: Helyi érték, helyi identitás
A hungarikumok védelméről szóló országgyűlési határozat megvalósításának érdekében 2008. novemberétől megyénkben, Bács-Kiskunban a programot ismertető és népszerűsítő előadás-sorozatot kezdtünk.
Az előadássorozat célja részben a határozat megismertetése, az ebből adódó lehetőségek és feladatok számbavétele, megvitatása az érintettekkel, a megye településeinek lakosságával, részben pedig annak gyakorlati példája. A formai keretet a megyében lévő 10 kistérség adta. 119 településen mintegy 3500 érintettet kerestünk meg: termelőket, alkotókat, kismestereket, civilszervezeteket, közösségi aktivistákat, helyi véleményformálókat. Azt szerettük volna, hogy indítsuk el azt a folyamatot, amelynek keretében a helyi értékek feltárása, bemutatása helyben legyen közösségi üggyé, teremtődjön alkalom a többnyire alvó helyi társadalmaknak értelmes, egyszerűen kivitelezhető, önbecsülést növelő aktív cselekvési programra. Bács-Kiskun megye álljon készen arra, hogy ha létrejön egy a hungarikumokról, helyi értékek hasznosításáról szóló törvény, akkor lehetőleg minél több helyen álljon rendelkezésre olyan adattár, amely alapjául szolgálhat a megvalósításnak.
Személyes feladatom a helyi (települési, kistérségi) értékek feltárásának és rendszerbe szervezésének egy lehetséges módozatához szakmai segítséget nyújtani. Más szóval, mit tartalmazzon, vagy inkább mit tartalmazhat egy helyi értéktár? Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a lehető legközérthetőbb formában meghatározzuk, hogy munkánk szempontjából mit tekintünk helyben érvényes értéknek. Az értékek olyan dolgok, amelyek érdekek mentén szükségleteket elégítenek ki, hasznos munka van bennük, és érdeklődésre tarthatnak számot. Hangsúlyoztuk, hogy az értékeknek földrajzi, történelmi, nyelvi, néprajzi és nem utolsó sorban érzelmi arculata van. Ebből adódik komplexitásuk, amelyet szeretnék majd egy példán is megmutatni. A helyi társadalmaknak fontos feladatuk lehet, hogy megkeressék, bemutassák saját kis helyi „hungarikumaikat”, amelyeknek megmaradása elsősorban attól függ, hogy képesek vagyunk – e mi magunk megvédeni azokat. A helyi értéktár létrehozásának céljait, hasznosságát abban fogalmaztuk meg, hogy a térség, a hely tárgyi, természeti környezetének, szellemi javainak, érdemes ötleteinek, érdeklődésre számot tartó termékeinek, alkotásainak, teremtett környezetének, hagyományainak, művészeti alkotásainak, jeles személyiségeinek, speciális közösségeinek, új kezdeményezéseinek legyen fóruma, bemutatása, értékelése, közbecsülésük megteremtése vagy növelése, legyen a települési, kistérségi közösség ügye, ezen keresztül a lokálpatriotizmus, gazdatudat erősítése. A feladat tehát nem kicsi: meglátni és megláttatni egy-egy helyi közösség speciális másságának értékeit, láthatóvá, értékké tenni magunk és mások számára is.
Új idő és térfogalmak keretében összekapcsolódni elődökkel és utódokkal, más természeti terek lakosságával, szokásaival, átvenni mentalitásukból mindazt, ami gazdagabbá teheti a helyi létet, élménydússá az egyszeri, megismételhetetlen emberi életet, segít belakni a szűkebb és tágabb környéket, a hazát, otthonossá tenni Európát, a Földet. Így ölelkezhet a lokális a globálissal, így lesz, lehet lokális cselekvésből globális gondolkodás. Így lesz, lehet egyéni kisközösségi haszon társadalmivá. A társadalom és az ember visszakaphatja önmagát, megtalálhatja önmaga természeti és társadalmi lényegét. (B. Gelencsér)
A „totális állam” gondoskodása, intézményesített kényelme, az anyagi értékekre, célokra hangsúlyos fogyasztói társadalom felelőtlensége, pazarló életmódja, a rossz törvényekkel és szabályzókkal, divatokkal a társadalomra kényszerített én-fecsérlő attitűdje, a tömegintézményekben tömeglényként felnevelődött, elszemélytelenedett eljelentéktelenített, eldologiasított egyének előtt az a nagy lehetőség áll, vegye komolyan önmagát, létét, környezetét, s benne önmaga természetiségét és nembeli lehetőségeit. Különben az anyagi lehetőség, a tőke, az energia, az élet csak fecsérlődik. Einstein dolgozószobájának falán az alábbi mondat állt: nem minden fontos, ami megszámlálható, és nem minden megszámlálható, ami fontos. „Az emberiség rossz struktúrában él – írja Poszler György. A rossz struktúra nem felfokozza, de elviselhetetlenné teszi a világot. Nem lendíti, de bénítja a védekezés anyagi és szellemi erőit. Legrosszabb csapda. Saját karbantartásával és mások sakkban-tartásával foglalkozik. Ez köt le gazdaságot és pszichés potenciált. Megkockáztatom: rossz struktúrában nemcsak a válságtünetek halmozódása lesz tragikussá, ám a materiális lehetőségek halmozódása is ront. Nem csökkenti, növeli a veszélyt. Pedig ha elszabadul a pokol, lakhatatlan lesz a Bolygó.
Végezetül engedjék meg, hogy egy rövid példán mutassam be hogyan kötődnek értékkarjaikkal egymáshoz a különböző értékek, milyen egyéni, közösségi-társadalmi, életminőséget befolyásoló sőt történeti vonatkozásai lehetnek egy konkrét magyar terméknek, és az ahhoz tapadó kultúrának.
Vegyük példának a szürkemarhát.
A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes. A 13–18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében. A magyar szürkemarha tartás kultúrája specifikumainak ismertetésére itt nincs idő és lehetőség, de kérem, vegyük figyelembe, hogy komoly szakmai és tapasztalati ismeretanyag halmozódott fel – feltehetően a honfoglalás kora óta – a fajta tartását illetően. Inkább arról szólnék, hogyan befolyásolta ez az egyetlen termék a történeti időkben a lakosság életminőségét, létformáját. A fajta sorsán keresztül egyébként mondandónk legfontosabb szempontjai koncentrálódnak.
A források a 14. századtól a 19. századig szinte megszakítatlan marhakereskedelemről szólnak.
A kereskedelem fénykora a 17. században volt, amikor az évente kivitt marhák számát 100 000-re becsülik, csak Nürnberg évente 70 000 állatot vásárolt. Az Alföldről származó állatok a külföld csodálatát vívták ki remek minőségű húsukkal, rendkívül ellenálló szervezetükkel. A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé. Nemcsak az alföldi marhatartó településeknek jelentett azonban fontos bevételt a kereskedelem, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett fekvő birtokoknak, településeknek is. A hatalmas, olykor több ezer marhából álló gulyáknak útközben vízre és legelőre volt szükségük, s az érintett települések, birtokosok ezt „fűbér” fejében biztosították is. Az úton levőket, hajtókat, kereskedőket a csárdákban látták el élelemmel, itallal, s ezek a pihenőhelyek éppen akkora távolságra álltak egymástól, amennyit két etetés, itatás között a gulyák megtettek, 12-14 km-re. Körülöttük 20-40 holdnyi területet jelöltek ki ingyenes legeltetés számára. A folyón való átkelésért is fizetni kellett, és ez sem volt kis bevétel, hiszen csak 1563. július 22. és 1564. március 9. között 30 428 marhát hajtottak át a váci réven (a téli hónapokban a szállítás szünetelt), amely a marhacsordák Bécs és Németország felé vezető fő útvonalába esett. A révnaplók tanúsága szerint az állatok mind az Alföldről származtak. A bevételeknek jelentős hányada a királyi kincstárat gyarapította.
A marhavásárok helyszínéül szolgáló települések is hatalmas fejlődésen mentek át az idők folyamán. Jelentős vásárvárosok voltak Győr és Sopron, amelyek a Németországba tartó kereskedelmi útvonalakon feküdtek, s Nagykanizsa, amely a 16. század 30-as, 40-es éveiben érte el egyik virágzását, amikor a Kanizsai család az Itália és Stájerország felé irányuló marhakereskedelem központjává fejlesztette. Győr életében oly fontos volt a marhavásár és -kereskedelem, hogy amikor 1598-ban, négy évig tartó török uralom után a város felszabadult, és az elmenekültek visszatértek, a marhakereskedelem volt az egyik első tevékenység, ami újult erőre kapott.
A marhakereskedelem konjunktúráját kihasználva a nagybirtokosok is vagyonokra tettek szert, mint például a Kanizsaiak, a Batthyányak. Nádasdy Tamás nádor alföldi marhák megvásárlásával, felhizlalásával és eladásával gyarapította egyébként sem szerény vagyonát. Bethlen Gábort kortársai Erdély első tőzsérének nevezték. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér a marhakereskedelemből szerzett bevételeiből finanszírozta magánhadserege fenntartását és a törökök elleni harcait. Ellenőrzése alatt tartotta a hatalmas horvátországi birtokain átmenő kereskedelmi útvonalakat, és a bécsi udvar tiltása ellenére saját marhavásárhelyet tartott fenn.
Mindezek után akár meg is lepődhetnénk azon, hogy a magyar szürkemarhát saját nemzeti specialitásként az olaszok regisztráltatták az Európai Unióban.